6. Napocska csoport
Kisgyermeknevelők:
Nagy-Szalkai Nikoletta Ágoston Bernadett
Bemutatkozunk
Fontosnak tartjuk a családias, biztonságos, szeretetteljes légkör megteremtését a családi nevelést segítve, azzal együttműködve, hogy a gyerekek jó kedvűen, mosolygósan érkezzenek a bölcsődébe és így felszabadult, nyugodt játékkal tudják eltölteni azt az időt, amíg a nap végén szüleik megérkeznek értük. Csoportunkban fő hangsúlyt fektetünk a mozgásfejlődésre, a mozgásfejlesztésre zenei neveléssel egybekötve, illetve kiemelkedő szerepet kap csoportunkban az alkotó tevékenység. Az örömmel végzett testmozgás a lelki egészség kialakulásának és fenntartásának, az egészséges személyiségfejlődésnek az egyik eszköze. A gyermekek számára fontos a rendszeres napközbeni mozgás, így arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb időt a friss levegőn töltsük. Az ének- zene hallatára kiegyensúlyozottabbá vállnak, a dal és a hozzá kapcsolódó mozgás, az alkotó tevékenységek egyaránt segítik a gyermekek érzelmi, értelmi, lelki és szociális fejlődését. Az önkifejezés egyik eszköze az alkotás, ábrázolás, melynek öröme megadja a gyermeknek a sikerélményt. A szorgos kis kezecskéknek van tennivalójuk, hiszen alkotni jó, legyen szó festésről, rajzolásról, ragasztásról, gyurmázásról vagy gyöngyfűzésről.
Képek
-
Ősz a Napocska csoportban
-
Nyári pillanatok a Napocska csoportban
-
Tavaszi pillanatok a Napocska csoportban
-
Húsvétra hangolódás a Napocska csoportban
-
Téli pillanatok a Napocska csoportban
-
Farsang a Napocska csoportban
-
Karácsonyi hangolódás a Napocska csoportban
-
Télapó a Napocska csoportban
-
Ősz a Napocska csoportban
-
Nyári képek
Oldalak
Nevelési Terv
Napocska csoport 2020 júniusi nevelési terv
Napocska csoport 2020 májusi nevelési terv
1. tevékenység: Anyák napi szívecske készítése gyermek tenyérlenyomatával
2. tevékenység: Gyurmából fa készítése
3. tevékenység: Autóknak garázs készítése cipősdobozból
4. tevékenység: Színes papírcsákó
Napocska csoport 2020. áprilisi nevelési terv
1. tevékenység: Rajzlapra barkaág festése
2. tevékenység: Előre kivágott papírtojások festése, színezése, ragasztása
3. tevékenység: A Föld bolygó készítése tenyérlenyomatból
4. tevékenység: Virágzó fa készítése